A legjobb svájci csokoládé
Svájci létem valahogy úgy tűnik, hogy szakértővé tesz a csokoládéval kapcsolatos kérdésekben. Barátok, kollégák, szomszédok, akik Svájcba készülnek utazni, soha nem merészkednek oda anélkül, hogy meg ne kérdeznék tőlem, melyik csokoládét kellene megkóstolniuk, megvenniük vagy hazahozniuk. Általában örömmel osztom meg a véleményemet, kivéve, ha egy belga, francia vagy más, csokoládéhoz értő országból származó állampolgár megpróbálja lealacsonyítani a svájci csokoládét. Ilyenkor nincs más választásom, mint egyenesen megmondani nekik, hogy semmi más nem éri el a helvéciai csokoládé minőségét (hallott már valaha a belga vagy francia minőségről?). Köztünk szólva, és a belga, francia vagy akár svájci fülek számára elérhetetlenül, valójában mindhármat nagyon élvezem, de mivel nem bírom az elfogult vádaskodást, kénytelen vagyok az örökségem védelmére kelni.
Svájci csokoládé.
Szóval mit ajánlok? Először is, függetlenül attól, hogy milyen csokoládé mellett döntesz, a lényeg, hogy megadod neki a megérdemelt figyelmet. Ami azt jelenti, hogy ha az elmédet bármilyen módon ízlést bénító gondolatokkal terhelik a kalóriákról vagy a bikinikről, meg se próbáld. Nem vagy méltó arra, hogy csokoládét egyél. Gyakran mondják nekem, hogy az emberek nem tudják elhinni, hogy szeretem a csokoládét, egyszerűen azért, mert nem hordom a hasam körül. Egyszer és mindenkorra, nem a csokoládé tesz kövérré, hanem az, hogy nem tudod megfelelően kiegyensúlyozni a fogyasztását. Egy 100 g-os tábla csokoládé egy hétig kellene, hogy tartson, nem egy napig! És ha nem, akkor nem adod meg neki a neki járó tiszteletet.
Ezzel el is érkeztünk a következő fontos ponthoz: a várakozáshoz. A csokoládéevés örömének fele a várakozás. Elképzelni vagy emlékezni arra, hogy milyen íze lesz, amikor elolvad a szádban. Nekem minden nap van egy csokoládés pillanatom, nem nagy, de megérdemelt. A másik nagyszerű dolog a várakozásban: nincs benne kalória sem!
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: Minőség! Vásárolja meg a jó anyagot. Bárhol is élsz Észak-Amerikában, a Nestle, a Hershey vagy bármely más "muszáj más anyagokat hozzáadni, mert a mi csokoládénk nem elég jó" márkától eltérő csokoládét is vásárolhatsz. Az ok, amiért az emberek hajlamosak minél többet enni ezekből a gonosz "kasszasávos sávos csokikból", az az, hogy nem sikerül teljesen kielégíteni őket, és vágyat hagynak maguk után még többre.
Bízz bennem. Ha van egy igazán jó csokoládédarab, és megadod neki a megérdemelt figyelmet, akkor elégedett leszel egyetlen szelettel is. Régebben könyvek olvasása közben szinte észrevétlenül faltam le a szeleteket. Ez a tökéletes recept ahhoz, hogy később szörnyen érezd magad, amint becsukod a jó érzésű mesekönyvet.
Most, hogy mindezt elmondtam, melyiket válasszam? Nos, mint minden más, a csokoládé ízlése is változó. A drágább nem mindig jelent jobbat. A nővérem például jobban kedveli egy svájci élelmiszeripari óriás saját márkáját, mint egy exkluzív csokoládéműhely receptjét. Az étcsokoládéban több a jó anyag, és kevesebbel is elégedetté tesz. A túl magas kakaótartalom azonban meglehetősen keserűvé teheti, amit nem mindenki élvez. Én személy szerint nem megyek 70% kakaótartalomnál magasabbra, és általában még abban is kell lennie valami másnak, ami ellensúlyozza a keserűséget. Ami a fehér csokoládét illeti, nos, én nem tartom csokoládénak. Hacsak nem valamilyen desszert mousse-ban van, nem nyúlok hozzá. Itt vannak a személyes kedvenceim:
Ovomaltin csokoládé: mint az Ovaltine italpor tejcsokoládéval keverve; kellemes ropogás anélkül, hogy túl édes lenne. Kanadában nem kapható, ezért gondolom, a várakozás olyan magas, hogy az első helyre rangsorolták.
Cailler Cremant csokoládé: nagymamám kedvence is, étcsokoládé, egy csésze meleg tejbe mártogatva is remek. Kicsit bosszant, hogy a Nestle-nek sikerült bekebeleznie a Caillert, és a legutóbbi otthoni látogatásom után az volt az érzésem, hogy megváltoztatták a receptet.
Cailler Chocmel: ugyanaz a márka, de tejcsokoládé mandulaszilánkokkal és mézzel. Először a csokoládé elolvad a nyelveden, majd utána csodálatos ropogás következik.
Minor Chocolate: Valószínűleg főként annak a kedves emléknek köszönhetően, hogy minden vasárnap elkísértem apámat a vasútállomáson lévő helyi kioszkhoz, hogy felvegye a hétvégi újságot. Mondanom sem kell, hogy egy "Minor Stengel" mindig eljutott a pénztárhoz is. Ahogy az angol nyelvű honlapjukon olvasható: A sokat keresett Branche több mint egy finom praliné rúd, ez egy falatnyi élvezet.